Timivel 2022-ben ismerkedtünk meg, és pár hónap alatt össze is kovácsolt minket a hasonló pedagógiai szemléletünk és céljaink. Kiderült, hogy egyikünk sem csak a munkájaként, hanem hivatásaként gondol a tanításra, ezért egyre gyakrabban osztottunk meg egymással ötleteket, tevékenységeket, melyeket a mindennapi munkánkba illesztve tudtunk használni. Miközben megbeszéltük a tapasztalatainkat, észrevételeinket, barátok lettünk.

A legnehezebb dolog logopédusként, hogy a munkám során mindig azokkal a gyerekekkel találkozom, akiknek valamilyen segítségre van szüksége ahhoz, hogy ne hátrányból induljanak az életben. Ezért mindig ott lebeg felettünk (felettem mindenképpen) az idő és az elvárások, hogy vajon mikor érjük el azt a szintet, ahol már nincs rám szükség, és nyugodt szívvel el tudom engedni a gyerekek kezét. Ez azonban sokszor azzal jár, hogy kevesebb idő jut elmélyülni a tevékenységekben, igazán élvezni, begyakorolni azokat a feladatokat, melyek élményszerűvé tennék a tanulást. Ennek a hiánya viszont nemcsak a gyerekben hagyhatott űrt, hanem bennem is, ezért kitaláltam, hogy szeretnék olyan táborokat szervezni, ahol a pedagógiai célom az, hogy mindenki jól érezze magát. Ahol nem az az érdekes, hogy hova megyünk, hanem csak maga az út.